borjú - miakurvaanyádatvigyorogszhülyegyerek???
Current mood:szerelmes <3 kücchöl, szenzitíva világra, <3
reggel.
ébredek.
nincs meg a lábam. egyik se.
heh.
be kéne tépni úgy istenesen.
vagy valami.
kikapcsolom atelóimat - ne basztasson senki. jójó... de ha nem megyek be, akkor gyakorlatilag végem van. akkor bemegyek. hol a lábam?
nietzsche.
akkor láb nélkül. kurva élet! mennyi az idő?! faszkalap óra-átállítás - mivel áld még meg a sors, ó mondd?
hát... a negyed ötös bizony elment. még akkor is, ha vasárnap van, és 4:40-re van kiírva. az is elmúlt - én meg azon töprengek, hogy HOVA A PICSÁBA LETTEK A KIBASZOTT LÁBAIM???
nem jó ez így.
nem itt kellene ma sem aludnom, hanem egy sokkal jobb helyen. abból az "egy"-ből, meg konkrétan egy van.
rrrr.
okéska, leszarom, elindul az Udi-vonat, ki tudja, hol áll meg, ki tudja, kit hogyan talál el... ffff.. utálom a reggeleket! illetve imádom őket - imádom /.../, <3, imádom nézni, ahogy felébred Babilon, imádok hegytetőn állni, vagy egy domb oldalában, mint valami félőrült lázadó maszáj harcos, csöpp serege élén, szeretem, ahogyan mindenki a lábaim előtt alszik, és azt se tudja, hogy mi van /ez alól csak azon kevesek kivételek, akik mellett én is alszom/, az egyik legjobb érzés összegyűrni az utolsó sörösdobozt, és a lábamhoz ejteni, megrázni a borosüveget, hogy van-e még benne egy last minute korty, köpni egyet az utolsó szem mogyoró után, elpöccinteni az utolsó /-előtti!/ csikket, ... és csak csöndben figyelni, ahogy a pesti rakpart házainak ablakaiban lassan felgyúlnak az első 40W-s körték, hogy az a pár korán kelő, aki néhány óra múlva rámosolyog az első vásárlóra a közértben, vagy beindítja a teherautó motorját, és kikanyarodik az Útra, megtalálja félálomban a kávéfőzőt.
szeretem, ahogy a második körben a derengésben egyre szaporábban durrantják föl azokat a 40-40 wattokat, és indulnak útra, hogy egy újabb seeemmiértelme-szürke fos napot legyenek képesek letudni. és azt is szeretem, ahogy a Nap első sugarai tétován megkísérlik áttörni azt a szmogból és vérszagból gondosan felépített burkot, amit a mindennapjaink flegmaságával, és nemtörődömségével hoztunk létre, mi, Babilon mocskos beesettarcú sebhelyes sekélyes lakói.
szeretem, ahogy néhány órával később elcsendesedik a reggeli rohanás, már majdnem mindenki az irodájának székében issza a második kávéját aznap, és csak a statisztikák aggasztják, vagy a prezentáció, amit annak a kopasz dagadt köcsögnek be kell majd tízkor mutatni. ez a "mindenkihülyecsakénnem", "ezttegnaprakértem", "akkornyomtasdkiújrademostjólegyen", "nemszívunkelegycigit?!" - idő, amikor az, aki egyszer anyától született, megpróbálja elviselni azt a felettébb nyomasztó tudatot, hogy még legalább 3-, még legalább 7-, már csak fél óra van még hátra, aztán menni kell a gyerekér', vagy végre megihatom azt a két sört, vagy mindjárt jönnek Jocóék a meccs miatt...
én komolyan nem értem!
ennek sehogy sincs értelme. de sehogy.
tudom, hogy sokkal jobb ott könyökölni a Citadellán, és egy messzelátóval pásztázni a várost, ahogy felébred, működik, és segíteni neki elaludni, mint valami nem-organikus inszomniásnak, egy öleléssel, vagy egy kis odafigyeléssel.
tudom, hogy mennyivel több értelme van mondjuk betépni egy baráttal, és flashelni a kivilágosodó ablakokon.
tudom, hogy sokkal jobb a fentieket éppen megértve a korlátba kapaszkodni, és gyomrunk minden erejét arra fordítani, hogy megpróbáljunk behányni minden egyes kibaszott ablakon, elhányni csepelig, vagy elböfögni cinkotáig.
sokkal jobb.
sokkal.
de kegyetlen unalmas.
nagyon.
/kérésre kifejtem a címet holnap/
Uzsit éppen egy a jól felkészült orvosi team kezeli. Pszichiáter mind.
Utolsó kommentek