Dél volt, indulás - akkor kisfiam gyorsan ugorj el a gyógyszertárba, meg a közértbe, pénzt is kell kivenni, hozzál pilzert, és add fel a köztereseknek a csekket. Fél egy - elindultam. Csekket nem adtam fel, a gyógyszertárat gyorsan elintéztem, lepakoltam egy köteg pénzt a konyhaasztalra, és már úton is voltam Solymár felé.
Felkaptam a Don-t, aztán padlógázzal vegyes félelemmel beestünk Pátyra, a nagy CBA-hoz. Előző éjjel (talán még hajnal volt) vettem egy nagyobb adag pokikofit (pocketcoffe-t), így átugorhattuk azt a részt, hogy "rrrrrreggeli a mekiben?!". A nullásról, ahol kábé még sose jártam, lekanyarodtunk nagy nehezen a négyesre, és rá is kapcsoltunk volna, ha nem egymillióan mentek volna Szolnok felé. Halkan szólt a zene, sztorizgattunk, satöbbi.
De mindenesetre semmi gond nem volt, talán a beígért Tisza-parti ebéd utáni kalóriaégető séta hiányzott csak egy kicsit. Vagy egy kis chill-out a napsütésben, egy padon. Vagy egy kiadós szex valami parkban. Na mindegy, lényeg, hogy ott voltunk, kerestük a helyet, de simán elmentünk mellette, és senki sem tudta, miről magyarázok, amikor a MÜPA-t keresem Szolnokon. Hja, összekevertem a HEMO-val. Végülis meglett a platz, sőt, egy nagyon kedves idős hölgy még egy éttermet (Halászcsárda) is ajánlott, elmondása szerint "inkább, mint a HEMO kajáldája!". Be is zúztunk, le is vágtuk magunkat, színültig töltöttük a kis hasunkat, iszogattunk kávékákat, kólát, vizet, mindent, aztán kifizettük az ezért a kiszolgálásért, és ezért a minőségi ételért nevetségesnek ható összeget, elszívtunk még egy pilzert, zsebre vágtuk az ajándék édességet, aztán toláztunk egy fagylaltot, és rágyújtottunk egy újabb pilzerre a HEMO előtt. Anyácskám pont ekkor nézett ki, hogy hol vagyunk. Az utazó vándorcirkusz másik fele kissé késett.
A darabról túl sok mindent nem tudok, nem akarok mondani - nyolc év után kívülről nézni furcsa-jó flash volt, pláne, hogy külön köszöntőt is kaptunk az elején. A tizenkettedik osztály többnyire szórakozott, vagy halk volt, de dícséretesen végigvitték a darabot. Aztán fény derült a szörnyű igazságra: nem merték beletenni a zenéket, amiket küldtem, mert féltek tőlük nagyon. És lehet, hogy ekkora távlatból már nem jól emlékszem, de mi vagy egy évig dolgoztunk ezzel a darabbal anno, arról nem beszélve, hogy "azért volt ott egy Hanna néni, aki nem tűrte a lazítást, meg a hibákat; volt ott egy Sass, aki bizonyítani akart, hogy egy K.Péter nélkül is lehet az iskolában darabot rendezni; és volt ott egy K.Péter, akinek bizonyítania kellett, hogy nélküle nem lehet darabot rendezni az iskolában!". :D Mindenesetre mi k*rva sokat dolgoztunk, még én is, a dallal, meg mind a három (3!) mondatommal, míg Szolnokon csak pár hónapuk volt az előadásig.
Vicces volt, hogy a régi ofő rávett minket a darab végén, hogy menjünk hátra a díszlet mögé pacsizni a srácokkal - meg is tettük, de szerencsétlenek nem értették, kik ezek a vadidegen mosolygós harmincasok, akik ilyen lelkesen szorongatják az öltözőben a kezeiket. Aztán a Don mondta, hogy ez egy nagyon hülye helyzet, menjünk innen, úgyhogy lemásztunk a színpadról, adtam egy nagy puszit anyácskámnak, aki elment, mi meg ott ácsorogtunk, és vártuk az öltözőből a többieket. Odajött egy nagyontúligenigenhihetetlenemberfelettül lelkes apuka, aki első blikkre mintha drogozott volna: egy szuszra elmesélte nekünk a világot, a sportot, és a politikát, adott névjegykártyát, meg egy halom meghívót.
Le is léptünk, amint lehetett.
Furcsa volt, hogy ennyire szeretnek minket egy számunkra tök idegen helyen - de ez talán csak az én meglátásom, nem tudom. Bár régen volt valamicske gyakorlatom az ilyesmiben, konkrétan tarjánban - oda többször is hívtak minket csak úgy fellépni, hivatkozva arra, hogy számottevő számú fiatal ajkán csendült fel a zenekarunk neve... na mindegy. Ez már úgyis "retró".
Annak ellenére, hogy egy igazi tarisznyaszövő iskolába jártunk mindannyian, mégis összefutott a bagázs este a szolnoki mekiben. XD Hát!
Bementünk, bezabáltunk - itt jegyezném meg, hogy a sajtburgert érdemes masszívan beborsozni, valamint a legújabb (eddig ki nem mondott) felfedezésemet: minden mekis kaja abszolút kompatibilis egymással! Ezt ajánlani is tudom/merem: egy tölcséres fagyot írbe mártogassunk enyhén sós kisburit - a gasztronómiai csoda már létre is jött!!!
Aztán tele hassal nekivágtunk a négyesnek. Persze öt percen belül úgy eltévedtünk, mint kezdő maci a málnásban, de fél órán belül sikerült korrigálnunk, és már egy táblát is láttunk, hőn szeretett fővárosunk nevével. Átvágtunk Babilonon - baszki kifelejtettem: a visszaút felénél annyi szöveget idéztünk fel, amennyit csak tudtunk, aztán sikerült végigénekelnünk az összes (!) dalt, amit a darabhoz csináltunk! - elzúztunk Pátyra, hogy a kocsiban utazó hölgyet visszaszállítsuk az origójához, aztán a Donnal még egy kicsit búsultunk, hogy a parki szex elmaradt, "pedig próbálkoztunk itt a Vaginaboogie-val*, de semmi!". Hazavittem őt is, aztán még kicsit jártam az utcákat, de mivel nem sűllyedtem el, mint a múltkor (valamelyik régebbi posztban leírtam már), bevágódtam az utcánkba, megsétáltattam Von Z.-t, és bedörmögtem egy alaposat az ágyamba.
Jóéjt!
*hu.wikipedia.org/wiki/Amikor_m%C3%A1r_azt_hitted,_hogy_v%C3%A9ge
Utolsó kommentek